Przsflkmn

Valami elvetemült még mindig feljár a blogomra. : D Én pedig kedvet kaptam, hogy újra írjak. Akár blogot, akár mást. De legfőképpen ‘önéletrajzi ihletésű dolgokat’. Csak hát…a legtöbb dolog, amit leírnék, azt mégsem szeretném a nagyközönség elé tárni. Indítanék új blogot, magánjelleggel. De már próbáltam azt is. Áááá, de so ka baj. Na majd meglátszik, mi lesz.

Reklámok

2011.01.07.

Furcsa, hogy az emberek még mindig feljárnak a blogomra és megnézik, irtam-e új bejegyzést. Vagyis, ha belegondolok, mégsem az. Végül is mindig lesz, aki érdeklődik majd irántam, az után, amit csinálok, alkotok – ha lehet ide ezt a szót használni. És ez valamilyen szinten jó. Vagyis ez minden szinten jó, nem látom rossz oldalát – ami furcsa, mert mindig mindennek látom a jó és rossz oldalát is. Talán ha mélyebben is belegondolnék. De most nem akarok. És ha még annál is jobban belegondolnék ebbe a blog-látogató-dologba, megint csak furcsállnám. Ha már ennyi ideig nem irtam semmit, mégis hogyhogy nem ábrándultak még ki ebből az egészből az emberek?

Mégis ki szereti ha bizonytalanságban tartják? Az ég világon senki. Na jó, talán a mazochista, elvetemült, őrültek (nem mondom, hogy nem tartozom közéjük – azt sem hogy közéjük tartozom). De mégiscsak egyszerűbb minden, hogy ha te vagy az, aki a dolgokat és az embereket kézben tartja. És esetenként kinozza. Nem azért, mert szereted hatalmadban tartani az embereket (na jó, talán egy kicsit azért is), hanem mert igy te biztonságban vagy. Már kezdem azt hinni, hogy minden csak valamiféle taktikai játék. Pont.

U.i.: Nagyjából fogalmam nincs, hogy mit irtam le, de eszem ágában sincs visszaolvasni.

Valóság felett nyugvó rövid mese

Egyszer volt, hol nem volt, Felvidék legkeletibb csücskében, a legmagasabb domb tetején tornyosuló palotában élt egy királylány. A királylányt egyszer a tanitómestere elvitte Felvidék középső tartományába, hogy megmutathassa, mit is tanult tőle. Sok-sok fiatal királykisasszony és királyfi gyűlt itt össze, hogy megnézhessék, miben jeleskedik a többi királyi sarj. Bele is botlott a mi királylányunk egy meseszép daliás királyfiba. A haja sötét volt, a szeme nagy és mély, akár a méhecskéknek. A fiút szitnén elvarázsolták a királykisasszony hosszú göndör tincsei, ahogy a szél fellibbentette azokat és körülfonta őket a fiú nyakán. Innentől kezdve nem is tudtak egymástól szabadulni. Megfogták inkább egymás kezét és felrepültek egészen a felhők fölé. Ha elfáradtak, lepihentek az egyik óriási vattagombolyagra és figyelték a szivárványt, hogy csillognak szinei a felhők felett. Éjjel a csillagokat bámulták, aztán hogy kipihenjék a napi fáradlamakat, elaludtak egymás karjaiban és még ekkor is egymásról álmodtak.

Itt a vége, fuss el véle! 😀 😀 😀

Edith

Nem mennétek néha vissza az időben?  Most nem arra gondolok, amikor úgy gondoljátok, hibáztatok és azt a hibát helyre akarjátok hozni. Nem. Most arra gondolok, nem gondoljátok-e néha azt, hogy jobb lenne egy másik, egy régebbi korban élni? Biztosan számodra is van egy éra, helyszin, amihez jobban vonzódsz, mint a mai korhoz. Szeretnél inkább máshol, másképp élni, mint ahogyan és ahol most élsz.. Edith Piaf gyönyörű dalait hallgatva vágyakozok a 20. század eleji Párizsba. Azok a ruhák, a frizurák, az a zene, a szinház … az kor! Emlékezem, mintha akkor (is) éltem volna. De valaki azt mondta, ‘Ha azt kivánod, bárcsak visszamehetnél az időben, csak azt tudom mondani, úgysem teheted meg – de megelevenitheted a kor érzését a jelenben’. Okos gondolat! 🙂

Izelitőt viszont csak igy tudok nyújtani (bizonyos problémák állnak fenn): http://www.youtube.com/watch#!v=Q3Kvu6Kgp88&feature=related

Jóccakát mára!

Titok vagy nem titok?

Nos, minden ott kezdődött, hogy miután meglátogattam az orvosomat, kedd délután ismét Kassa becses városa felé vettem az irány. Mert ugye, ballagás. És ugye nem szeretünk kimaradni az ilyesféle akciókból? Megyek majd rehabra. ÉS ANITAAA *.*

Szerda: koli-reggeli-alvás-töri-pótol-denemtanul-Márai S.:Az igazi-ebéd-város-virágok-nincsenek virágok.

A csütörtöki nap, hát..na ilyen nem sok mindenkinek adatik meg. A reggeli esőzuhatag után, amiben bejártuk Adrival a fél várost, örülök, ha nem kapok tüdőGyuszit (legalább lett virág). Aztán a 4.-esek osztályát és a folyosót is nagyon faszán diszitettük ki. Igaz-e, fiatatlok? 😀

Amúg kövezettek meg, de már egy jó ideje gyakran eszembe jutott és el képzeltem azt a helyzetet, amikor valaki a közvetlen közelemben epilepsziás rohamot kap. Nincs ebben semmi vicc. És nem tudom, miért – az agyam maga teremti meg a furcsa képeket, amik aztán vagy előjönnek, vagy nem. És van az a Titok c. könyv…hát lehet, hogy van alapja annak, hogy bevonzod az életedbe bizonyos módon a jót vagy a rosszat. Hát nem tudom. Lehetett csak véletlen egybeesés, ezt már úgysem fogom megfejteni. De legalább kaptam egy jó méretű emlékeztetőt a bal combikámra, hogy a gondolataimat terelgessem a pozitiv irányba.. Éééééééééééééééééééééééééééééééééééééés a mai nap tanácsaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa: TEGYÉTEK EZT TI IS. És egyetek Kekszet 😀 páppáráááááááááámm!!

Ennyi volt mára: Sziasztok!

U.i.: Még egyszer Boldog szülinapot, Csocsókám! Nőjj nagyra! 🙂

Tessék panaszkodni!

Visszatértem! Bár nem tudom, ez kinek mennyire örömhir, ugyanis csak azért tértem vissza, mert pár napig itthon savanyodhatok. Ez pedig azért van igy, mert lebetegedtem. Megint. -.-‘ Tegnap voltam orvoshoz, kaptam 4féle gyógyszert, ma voltam vérre és az ortopédushoz is elküldtek. Megint. -.-‘ Úgy néz ki, lassan leépülök 😀 Na, ennyit a fizikai állapotomról.

Egyébként tényleg bocsi mindenkitől, h ilyen huzamos ideig nem irtam egy nagy lókakát sem, de tényleg meg volt/voltak rá az okom/okaim.

Hát akkor röviden összefoglalnám, mivel is foglalatoskodtam az elmúlt 120 évben. Szóval decemberben elkezdtem 3 emberkével együtt projektet irni, amit sikeresen postáztunk szó szerint az utolsó pillanatban. Aztán visszaküldték, majd kijavitottuk, de nem tudtuk elküldeni időben és végeztük mert igy már rosszul jönnének ki időpontok. Aztán folytattam tevékenységemet – és még most is – a Rákóczi Szövetségben. Résztvettem Pesten egy vezetőképzésen. És lám, találkoztam japánokkal. Nagyon aranyosak voltak, ahogy kiszálltak a buszból és betipegtem a hotelbe. Vagy hotelba. Nem tudom. Kicsit meglepődtem, h jó részük milyen szexi volt. 😀 Az egyik kezet is csókolt, aztán a hotel telefonján beszélgettünk angolul. Hát … máig sem tudom, hogy értettük meg egymást, mert már jó esteflé járt és mi már buliztunk. Na értitek.. 😀 Valamelyik nap pedig találkoztam Flórával öreg, szottyadt, pasi, de cuki változatban. A zenéről tartott nekünk előadást, melynek keretében 1 perces  monodrámában játszott el nekünk egy királyi esküvőt. A hanglejtése, a beszéde, a gesztusai és még a szeme is olyan flórikás volt. Én mondom, az a bácsika nem volt százas. Ahogy végignéztem a termen, mindenki mosolygott rá (főleg h mellette ült egy másik bácsika, aki próbált vicces lenni, de nem ment neki úgy, ahogy azt ő szerette volna. De ettől csak még viccesebb volt). Sirva nevettem. :D:D Továbbá, lirai szinpadot csináltunk a suliban a Tompa Mihály Versenyre, és taroltunk. Megérte a munka. Országos forduló 2. helyezetjei lettünk és bár 2 napig lázas voltam, sok-sok-sok-sok jópofa emlékkel tértem haza. Az énekelt versek kategóriájában Saróka Liliána adta elő Nemes Nagy Ágnes Lila fecske c. versét. Gyönyörű hangja van és remek a dallam is. Hallgassátok meg:  http://matagyula.kuvat.fi/kuvat/vegyes_video/lila_fecske.avi

Na és most hadd meséljem el a reggelemet. Aki nem bir hallani, olvasni a vérről, vagy látni azt, ne olvasson tovább! Csak szólok 😀 Szóval felkeltem 06.45-kor, fogat mostam, jött egy kis szempillaspirál és alapozó, felöltöztem, rendeztem a hajam úgy, ahogy tudtam. Nem reggeliztem, mert vérvétel előtt bizony nem lehet. És már el is telt fél óra… Fülhallgatót a telefonra kapcsolni, NINE c. musical zenéire lépkedni az orvos rendelője felé. Mi kellhet még? Én már tudom, de ti még nem. Odaértem fél nyolcra. Bekopogtam, már két nő várakozott gyerekével, hogy az orvos is megérkezzen. Átmentem a várakozón és bekopogam a nővérkéhez. Ajtót nyitott, kérdi mit szeretnék? Mondom, ő hivott ide fél nyolcra, hogy vért vegyen. Tágabbra nyitotta az jtót, bemehetek. Utasitásra levettem a kabátomat, feltűrtem a pulóverem ujját. Elém tett egy széket, mondván hogy üljek le. Egy szijal, amin vicces állatfigurák ugrándoztak, nyilván hogy ez is megnyugtassa a gyereket, elszoritotta a felkaromat. Mondta, tornáztassam meg a karomat. Engedelmeskedtem neki, mig ki nem dudorodtak jobban az ereim. Ezután fertőtlenitette a könyökhajlatomat és lassan, de biztosan átszúrta a tűt a bőrömön. Próbáltam lelassitani a pillanatot, hogy jobban érezhessem, ahogy átszakadnak a szöveteim. Mindeközben igyekeztem visszatartani a mosolyomat, nehogy a nővér őrültnek nézzen. Már tegnap óta vártam, hogy ott ülhessek és nézhessem, ahogy a rubinvörös vérem beleömlik a műanyag kémcsőbe. Miután az egyik félig megtelt, egy másikat helyezett a tűre. És én megintcsak sunyi mosollyal a szám sarkában élveztem a vér látványát. Mikor a másikbe is elég vér csepegett, kihúzta a tűt a bőrömből. Tetszett, hogy kicsit fáj a karom, ahol megszúrt. Leragasztotta sebet. Most már felöltözhettem. Kérdezte, nem vagyok-e rosszul. Bólintottam, hogy nem. Mondta, tizenegy körül kész lesz az eredmény, mehetek érte délután. Felvettem kabátomat, táskámat átlenditettem a fejem felett a vállamra, majd távoztam.  Újra fülembe helyeztem a headsetet és ugyanazokra a dalamokra ballagtam hazafelé. Élveztem, hogy a kisebb vérveszteségtől (vagy a szúrsától?) zsibbad a karom, de fél óra után már én is meguntam. Mikor hazaértem, elérkezett az ünnepélye pillanat, hogy megreggelizzek. És ezzel vége a mesének.

Arrivederci!

U.i.: Mikor rákerestem a rubinvörös fogalmára, nehogy hülyeséget irjak, ezt találtam és ilyet szeretnék:

Boldog karácsonyt Nektek!

Először is lehet, kicsit megkésve, de kellemes ünnepeket kivánok mindenkinek! Remélem ezek jól teltek és a szilveszter, valamint az új év is ugyanolyan jól fog telni majd.

Az én karácsonyom…hát az a szokásos Molnár-karácsony volt az idén is. Sok idegeskedéssel meg minden. Egyesek szerint ez igy normális és van, aki igy szereti. Igaz? De ezt hiszem nem bűn, ha szeretnék megélni egy nyugodt ‘kisjézusszületését’ a családommal. Meglátjuk, mi lesz jövőr. Bár e téren nem sok jóra számitok. 🙂 Azért jó volt nekem is, ne higyjétek, hogy nem.

Láttam valamelyik tévécsatornán egy kis érdekességet. Szerelmi hormonok, pókok, bogarak, stb. Úgyhogy, ha ettől kiborulsz, ne olvass tovább! 😀 Az egész azzal kezdődött -legalábbis számomra-, hogy bemutattak egy fenil-etil-amin nevű hormont (magamtól jegyeztem meg a nevét xD). Rövidebb nevén PEA. Ez az a ‘boldogsághormon’,  ami a csokoládéban is megtalálható.  Ha valaki iránt vonzalmat érzünk, az agyban emelkedik a PEA szintja és ez a szint 18 hónapon keresztül fenn is marad. A depressziót pedig e hormonok számának vérben való csökkenésével magyarázzák (bővebben: http://www.freeweb.hu/hmika/Kemia/Html/FenEtAmi.htm ).  Ennyit a lopott tudományról. 🙂 Bevallom, itt egy rész kiesett a memóriámból, de valami olyasmivel folytatódott hogy az állatoknál is megtalálható ez az anyag. Aztán jött a pókos rész. A him megközelitette a nőstényt, majd párzani kezdtek. A nőstény, miután végeztek,  gyilkos hatalmába próbálta keriteni a himet, aminek sikerült meglógni. Mégis vissszajött és ismét közel került a nőstényhez. újabb párzás indult, mely után a nőstény immár végzett a himmel. Ebben a küdelemben is a him maradt alul. Ugyanezt kivetithetnénk az emberi életre is – persze képletesen. A nők sokszor erősebbek, mint a férfiak. Nem, nem a fizikai állapotra gondoltam.

Na, Matyi, várom a vitát. 😛

Egy korszak vége (?)

Feltűnt, hogy egy ideje olyasmikről irok, amik talán senkit nem érdekelnek.  Ha meg érdekli is a jó népet, hogy mi kavarog bennem, nem tartozik rá. Nem tartozik rátok. Inkább megpróbálok valami értelmet kihozni az egészből. Majd meglátjuk, sikerül-e.

Eddig töretlenül hittem abban, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. De már ebben is kételkedem. Mert azért nézzünk már körül, az istenért! Éppenséggel egyetlen embert ismerek, aki méltó jutalomra lelt a közelmúltban. Na jó, talán kettőt. Miért is itélem ezt meg? Habár…lehet, hogy a töretlen hitem még most sem tört meg annyira… nem tudom, mit kell tennie az embernek, min kell keresztül mennie, hogy jót kapjon az életben. Elvégre abból van a kevesebb… Mondják: mindenkinek meg van a maga keresztje. De ki dönt ennek a súlyáról?

Flóra, hiányzol! És remélem gyorsabban elmegy a maradék hat hónap, mint az a majdnem négy, ami már letelt az önkéntes számüzetésedből.  Hiányzol nagyon és szeretlek, mazsomfejem!!

Egyébként felkeltette pár Monet-kép az érdeklődésemet. Biztos nektek is tetszene 🙂

Leirnám, hogy milyen jó estém volt!

Annyira jó estém volt és annyira jó éjszakám van!!! xDDD

Kösz nektek: E.-H. Tomi, Lidi, M.Tomi (várlak Kassára!!!), Barnas, Matyi, Erik, Geri-féle teszt meg minden amivel az éjjel folyamán találkoztam. :)))

Ébresztőőő!!!!

Lassan megadom magam. Megadom a bágyadt és korhadt világnak. Megadnám magam, hogy nyeljen el a semmittevés. De mintha egy fonál mégis visszatartana. Egy erős szálú, több rétegű fonál, ami mégis elszakadni látszik. Legszivesebben elengedném, mégis legnagyobb erőmmel kapaszkodok belé. Kiesnék az életből. Csak úgy, spontán.

Oldalba böktek mondván, hogy frissitsem a blogot. Hát..ennyi jött. Valaki biztos ebben is talál valami érdekeset. Az ujjaim is feladták. Holnap újra lepel alá rejtem őket, akkor talán majd ismét életre kelnek.

« Older entries