Tessék panaszkodni!

Visszatértem! Bár nem tudom, ez kinek mennyire örömhir, ugyanis csak azért tértem vissza, mert pár napig itthon savanyodhatok. Ez pedig azért van igy, mert lebetegedtem. Megint. -.-‘ Tegnap voltam orvoshoz, kaptam 4féle gyógyszert, ma voltam vérre és az ortopédushoz is elküldtek. Megint. -.-‘ Úgy néz ki, lassan leépülök 😀 Na, ennyit a fizikai állapotomról.

Egyébként tényleg bocsi mindenkitől, h ilyen huzamos ideig nem irtam egy nagy lókakát sem, de tényleg meg volt/voltak rá az okom/okaim.

Hát akkor röviden összefoglalnám, mivel is foglalatoskodtam az elmúlt 120 évben. Szóval decemberben elkezdtem 3 emberkével együtt projektet irni, amit sikeresen postáztunk szó szerint az utolsó pillanatban. Aztán visszaküldték, majd kijavitottuk, de nem tudtuk elküldeni időben és végeztük mert igy már rosszul jönnének ki időpontok. Aztán folytattam tevékenységemet – és még most is – a Rákóczi Szövetségben. Résztvettem Pesten egy vezetőképzésen. És lám, találkoztam japánokkal. Nagyon aranyosak voltak, ahogy kiszálltak a buszból és betipegtem a hotelbe. Vagy hotelba. Nem tudom. Kicsit meglepődtem, h jó részük milyen szexi volt. 😀 Az egyik kezet is csókolt, aztán a hotel telefonján beszélgettünk angolul. Hát … máig sem tudom, hogy értettük meg egymást, mert már jó esteflé járt és mi már buliztunk. Na értitek.. 😀 Valamelyik nap pedig találkoztam Flórával öreg, szottyadt, pasi, de cuki változatban. A zenéről tartott nekünk előadást, melynek keretében 1 perces  monodrámában játszott el nekünk egy királyi esküvőt. A hanglejtése, a beszéde, a gesztusai és még a szeme is olyan flórikás volt. Én mondom, az a bácsika nem volt százas. Ahogy végignéztem a termen, mindenki mosolygott rá (főleg h mellette ült egy másik bácsika, aki próbált vicces lenni, de nem ment neki úgy, ahogy azt ő szerette volna. De ettől csak még viccesebb volt). Sirva nevettem. :D:D Továbbá, lirai szinpadot csináltunk a suliban a Tompa Mihály Versenyre, és taroltunk. Megérte a munka. Országos forduló 2. helyezetjei lettünk és bár 2 napig lázas voltam, sok-sok-sok-sok jópofa emlékkel tértem haza. Az énekelt versek kategóriájában Saróka Liliána adta elő Nemes Nagy Ágnes Lila fecske c. versét. Gyönyörű hangja van és remek a dallam is. Hallgassátok meg:  http://matagyula.kuvat.fi/kuvat/vegyes_video/lila_fecske.avi

Na és most hadd meséljem el a reggelemet. Aki nem bir hallani, olvasni a vérről, vagy látni azt, ne olvasson tovább! Csak szólok 😀 Szóval felkeltem 06.45-kor, fogat mostam, jött egy kis szempillaspirál és alapozó, felöltöztem, rendeztem a hajam úgy, ahogy tudtam. Nem reggeliztem, mert vérvétel előtt bizony nem lehet. És már el is telt fél óra… Fülhallgatót a telefonra kapcsolni, NINE c. musical zenéire lépkedni az orvos rendelője felé. Mi kellhet még? Én már tudom, de ti még nem. Odaértem fél nyolcra. Bekopogtam, már két nő várakozott gyerekével, hogy az orvos is megérkezzen. Átmentem a várakozón és bekopogam a nővérkéhez. Ajtót nyitott, kérdi mit szeretnék? Mondom, ő hivott ide fél nyolcra, hogy vért vegyen. Tágabbra nyitotta az jtót, bemehetek. Utasitásra levettem a kabátomat, feltűrtem a pulóverem ujját. Elém tett egy széket, mondván hogy üljek le. Egy szijal, amin vicces állatfigurák ugrándoztak, nyilván hogy ez is megnyugtassa a gyereket, elszoritotta a felkaromat. Mondta, tornáztassam meg a karomat. Engedelmeskedtem neki, mig ki nem dudorodtak jobban az ereim. Ezután fertőtlenitette a könyökhajlatomat és lassan, de biztosan átszúrta a tűt a bőrömön. Próbáltam lelassitani a pillanatot, hogy jobban érezhessem, ahogy átszakadnak a szöveteim. Mindeközben igyekeztem visszatartani a mosolyomat, nehogy a nővér őrültnek nézzen. Már tegnap óta vártam, hogy ott ülhessek és nézhessem, ahogy a rubinvörös vérem beleömlik a műanyag kémcsőbe. Miután az egyik félig megtelt, egy másikat helyezett a tűre. És én megintcsak sunyi mosollyal a szám sarkában élveztem a vér látványát. Mikor a másikbe is elég vér csepegett, kihúzta a tűt a bőrömből. Tetszett, hogy kicsit fáj a karom, ahol megszúrt. Leragasztotta sebet. Most már felöltözhettem. Kérdezte, nem vagyok-e rosszul. Bólintottam, hogy nem. Mondta, tizenegy körül kész lesz az eredmény, mehetek érte délután. Felvettem kabátomat, táskámat átlenditettem a fejem felett a vállamra, majd távoztam.  Újra fülembe helyeztem a headsetet és ugyanazokra a dalamokra ballagtam hazafelé. Élveztem, hogy a kisebb vérveszteségtől (vagy a szúrsától?) zsibbad a karom, de fél óra után már én is meguntam. Mikor hazaértem, elérkezett az ünnepélye pillanat, hogy megreggelizzek. És ezzel vége a mesének.

Arrivederci!

U.i.: Mikor rákerestem a rubinvörös fogalmára, nehogy hülyeséget irjak, ezt találtam és ilyet szeretnék:

Reklámok